Sokszor hallottam nagyszülőket, szülőket azzal dicsekedni, hogy milyen ügyes a gyermek: ahogy a kezébe adtuk a telefont, már tudta használni, ráállt a kicsi keze. Tinédzserkorban, amikor a szülő dolgozik, házimunkát végez, vagy nem alkalmas éppen az idő, akkor szintén minden fiatal a telefonjához nyúl. El kell ütni az időt valamivel. Instagram, Facebook, Tik-Tok, Twitter.
Egy jó sztori a tűzhelyről, sült húsról, hogy ni, milyen jól vagyok, és még több lájk jön. Középiskolás korban már fotóshoz járunk, profi fényképészt fizetünk meg, hogy Instára képet készítsen, fontos a helyszín, a smink, a fodrász, a ruha, ami rajtunk van, hogy minden azt üzenje: milyen jól vagyunk. Félreértés ne essék, nekem sincs egyetlen olyan fotóm sem a közösségi oldalakon, ami nem azt sugallná, hogy én milyen jó vagyok, vagy milyen jól vagyok. Mindegyik képről úgy gondolom, hogy az előnyeimet emeli ki, és azt üzeni, hogy milyen jól vagyok.
Szia! Hogy vagy? Jól vagyok, köszi. És te? Én is jól, köszönöm! Hányszor mondtam és hallottam életünk legtöbbet mondott és legtöbbet hazudott párbeszédét az utcán, telefonon, vagy olvastam messengeren. Köszi, jól vagyok! A szem üveges, megtört, nem fénylik, inkább homályos.
,,Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned! Szól Coco Chanel elhíresült mondása, ami igaz is, csak épp a valósággal megy szembe. Mert az nem oké, hogy te vagy maturanduszon a bálkirálynő, de utána az érettségin megbuksz. Nincs rendben, hogy Instán, Twitteren, Facebookon, a fotókon te vagy a sztár, de ha meg kell szólalni vagy hozzászólást kell írni egy cikk alá, akkor a magyar nyelv nehezen megy, mondataid tele vannak hibákkal. (Ki vagy te, talán magyartanár, hogy engem kijavítasz? – szoktuk olvasni komment formában.) Én is buktam már meg, és én sem írok teljesen helyesen, és sokszor beleesem abba a csapdába, hogy jobb képet töltök fel a közösségi média oldalaira, mint ahogy kinézek. Még az agyban is mérhető az érzés, hogy mennyire megdobja az ember hangulatát a hazugság.
Most jönnek azok a generációk, akik ilyen hazug-cumikkal nőttek fel, telefonnal a kezükben. A mondern kori tékozló fiú történetét mi írjuk meg a saját kezünkkel. Minden csillog, vonzó és hamis. Sokszor nem vagyunk jól, sokszor nincs kedvünk még a márkás ruhánkba sem felöltözni. Igen, az életben van olyan, hogy nem alakulnak jól a dolgaink. Van, hogy kudarcok érnek, hogy fáj a szív és a lélek, és könnyes a szem. Sokszor lenyeljük a könnyeinket, nem mutatjuk, és úgy gondoljuk, hogy nincs értelme harcolni.
Hány jól mutató profilkép mögött ül magányosan, otthon a szobában sírva egy kislány vagy kisfiú? Hányan nem mernek, nem tudnak megszólalni, mert a lelkük szájában is hazug-cumi cuppog?
Sokszor nem vagyok jól. Sokszor felvenném a kesztyűt, sokszor írnék hozzászólást, kommentet különböző képek mellé. Sokszor tudom egy-két barátomról, hogy mi van a profilkép mögött, s remélem sokszor tudja egy-két barátom, hogy mi van az én profilképem mögött. Letörölném, sokszor azt érzem, hogy nagyon sok, túlzás, amit az életünkbe hozott a telefon és a közösségi média. Tény, hogy van némi előnye.
A sok bátorító, helytelenül megírt komment megnyugtatja a lelket, mint gyermekkorban a műanyag cumi, de nem jön belőle semmi. Könnyebb bekapcsolni a tévét a gyermeknek, odaadni a telefont, rajta az internettel, mint időt szakítani arra, hogy nézd, gyere anyával, apával ki az udvarra, a kertbe. Mesét kitalálni és érdekessé tenni a világot számára, hogy lássa, ezekből az elültetett kis mese-magokból nő majd ki a paradicsom, a virág, a paszuly, az élet. Látod, sok időbe telik, amíg elültetjük, sok idő a növekedés, de ha kivárjuk, gondozzuk, vigyázunk rá, akkor megnő, érett lesz, itt-ott kopott, de igazi, egészséges és finom, ami táplál és éltet, nem műanyag, gumi, mint a hazug-cumi.
korábban írtuk
Sebestyén Kinga: Árnyból a fénybe – Áprilisi lapajánló
Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.
